
Városi gyógynövénytúrán jártam
Mióta tudom, hogy a júniusi természetgyógyász vizsgáim sikerültek, az őszi fitoterápiavizsga felé vettem gondolatban az irányt. Így rögtön felkeltette az érdeklődésemet Imola gyógyfüvei Facebook-bejegyzése, miszerint gyógynövényismereti sétákat szervez Budapesten. Akkor kerekedett el igazán a szemem, mikor kiderült, hogy egész pontosan kis hazámban, a kispesti Wekerletelepen tartja a sétákat.
Be is neveztem rögtön a múlt vasárnapira, és elhívtam anyukámat is egy anya-lánya programra.
Az időjárás miatt volt egy kis izgalom, mert esőre állt reggel az idő, de végül velünk voltak az égiek és szép napsütéses időben sétálhattunk.
Imola reggel indításképp megvendégelt minket egy kis porcsin-banán turmixszal, ami meglepően kellemes, savanykás, frissítő volt. A legtöbben most kóstoltunk porcsint életünkben először, de ha rajtam múlik, nem utoljára.
Utána indult a séta, és pár lépés után már a füvet kémleltük, a „parasztgyepben” azonosítottuk a gyógynövényeket: a gyermekláncfüvet, a kereklevelű és lándzsás útifüvet, százszorszépet, cickafarkat…
Imola mindegyikről mesélt néhány érdekességet, melyik mire jó, mi a fő hatóanyaga, hogyan érdemes használni… Közben megtudtuk azt is, melyik növényi részt mikor érdemes gyűjteni, és melyikből hogyan tudjuk a legjobban kivonni a hatóanyagokat.
A séta során Wekerle gyönyörű fáit is jobban megismertük, és arra is kaptunk tippeket, hogy készítsünk a növényi drogokból gyógyhatású krémet, kenőcsöt.
Nekem mint helyi lakosnak adott az egész egy izgalmas, új nézőpontot, megismerhettem apró részleteiben a lakóhelyem élővilágát. Voltak, akik nem Wekerléről jöttek, nekik újdonság volt Wekerletelep mesés milliője.
Jó szívvel ajánlom egy pár órás hétvégi kikapcsolódásnak ezt a programot – segít kicsit lelassulni, figyelmünket az apró részleteknek, rejtett szépségeknek szentelni. Nem beszélve arról, hogy biztosan meghozza a kedvet a természetes gyógymódokhoz és a gyógyító növényekhez is.
Forrás: Kicsi Vú 5 elem Konyhája